Mille Miglia

Mille Miglia 2018 a történelem részévé vált. Négy nap küzdelem és ezer mérföld megtétele után a versenyzők ismét eljutottak Breciába, hogy áthaladjanak a vágyott célvonalon. Hatalmas ünneplés és nézők ezrei gyűltek össze a Viale Venezia mentén, amelyen a verseny lezárásának ünnepélyes ceremóniája zajlott.

Az idei, kilencvenegyedik Mille Miglia 2018 fordulót az Argentínát képviselő csapat, Juan Tonconogy és Barbara Ruffini nyerték egy 1933-as Alfa Romeo 6c 1500 GS volánja mögött. A második helyre Giovanni Moceri és Daniele Bonetti futottak be, Olaszországból, szintén egy 1928-as Alfa Romeo 1500 S-sel. Egészen a verseny végéig ádáz verseny dúlt a győzelemért az Alfa Romeok vezetői között. A Mille Miglia előző évi győztesei, Andrea Vesco és Andrea Guerini (szintén olaszok), a harmadik szakasz után vezettek, de végül nem sikerült megismételni a sikert, és a harmadik helyen futottak be.

 

A Perlage csapat hatalmas sikert ért el. A kitűzött célnak megfelelően a századik hely körül futottak be a 450 autó közül, amelyek elindultak a Mille Miglia 2018-on. A boldogság annál nagyobb, mert a terv megvalósítása nehezebbnek bizonyult, mint azt feltételezték, mivel a verseny színvonala nagyon sokat javult az előző évhez képest.

 

Az újabb Mille Miglia Storica befejezésének ünneplését és az egyes csapatok sikerét, amelyek elérték a célt, pezsgő Cisowianka Perlage kísérte, amely ideálisan illett a Brescia utcáin zajló, nagyszerű ünnepség hangulatához.

 

Reméljük, hogy egy év múlva, ismét visszatérünk ide!

 

 

 

© PERLAGE